Megvalósult projektek
-
-
-
-
-
Robotika szakkör
A budapesti Piarista Gimnázium régóta fontosnak tartja az informatika és a digitális technológiák tanulását. Korábban Kovács Mihály piarista szerzetestanár kibernetika-szakköre, az évtizedeken keresztül működő fizikus klub, az elmúlt évekből pedig leginkább a „Ballon-projekt” és a nemzetközi műholdas versenyen résztvevőinek munkája jelezte az iskola elkötelezettségét.
A gimnázium továbbra is szeretne komoly műhelyt fenntartani az érdeklődő diákoknak, ezért indítottuk a robotika szakkört. A szakkör költsége átlagosan 25.000 Ft alkalmanként, mely meghaladja az állami finanszírozás kereteit. Ezért kerestünk támogatókat, elsősorban informatikai cégeket, illetve informatika területén dolgozó szakembereket, akik egy-egy alkalom örökbefogadásával segítik a gimnázium munkáját.
Teljes tartalom megtekintése
-
Egyetemista ösztöndíj 2018/19
A Piarista Alapítvány adománygyűjtő akciót hirdet, hogy minél több egyetemet kezdő piarista öregdiák részesülhessen ösztöndíjban, és így tanulmányait zavartalanul végezhesse. A Diákszövetséggel közösen szervezett gyűjtésben kérjük, hogy anyagi lehetőségeidhez mértem támogasd a továbbtanulásban piarista diáktársaidat, akik megfelelő szellemi, de csekélyebb anyagi tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy tanulmányaikat sikeresen elkezdjék.
Ez egyrészt szociális alapú, tanulmányi ösztöndíj, másrészt segíteni szeretné néhány elkötelezett, tanárszakos piarista öregdiákot, hogy piarista intézményben kezdje gyakorolni hivatását!Teljes tartalom megtekintése
-
-
-
Bajban egy család - lakhatás…
Egy piarista diákunk és édesanyja nehéz helyzetbe került a koronavírus járvány idején.
Teljes tartalom megtekintése
-
-
-
Karácsonyi gyűjtés 2018
Alapítványunk három célkitűzés mentén látja el szolgálatát: támasznyújtás, közösségépítés, tehetséggondozás. Karácsonyhoz közeledve természetes módon előtérbe kerül a rászorulók megsegítésének igénye. A szokások szerint a Piarista Alapítvány is gyűjtést szervez, melynek bevételét a következő évben rászorulók megsegítésére használja fel.
Idei gyűjtésünk célja, hogy legalább 2.000.000 forinttal növelni tudjuk a túratámogatások és a Vass Péter szociális ösztöndíj keretösszegét.
Teljes tartalom megtekintése
-
Gyűjtés a Tanoda javára
A budapesti Piarista Gimnázium idén májusban gyűjtést rendezett a sátoraljaújhelyi Piarista Tanoda javára. A gyűjtés célja, hogy a tanodába kifejezetten diákhasználatra kialakított multifunkciós barkácsgépeket szerezzünk be, amellyel a diákok manuális készségeiket tudják fejleszteni.
A gyűjtés eredménye 508 000 Ft volt, melyből 3 db barkácsgépet tudtunk beszerezni. A gépeket átadtuk Szabó László atyának, így hamarosan megkezdhetik a tanulást a tanoda diákjai.
Ezúton is köszönjük nagylelkű adományaikat!
Teljes tartalom megtekintése
-